Matu

A szigeti sétánk képekben elmesélve...

Tegnap este sokáig doloztunk Chilikével. A számítógépektől már teljesen zombi-fejünk lett, a szemünk meg már nem is piros, hanem egyenesen monitor-kék. Azt hiszem, nem tesz jót nekünk ez a sok elektromosság, arról nem is beszélve, hogy éppen emiatt olyan monitor-undorom van, hogy már nincs is kedvem leülni és frissíteni a blogomat...

Chilike, mint a világ összes fájdalmát magára vállaló Labradorügyi Bizottság Elnöke:

Már csak egy kis puszizkodásra marad erőm a nap végére... 

De azt bármilyen mennyiségben...

Van egy szlogenünk:

Egy labradornál mi a jobb?

Kettő.

Két labradornál mi a jobb?

Három.

És akkor most nem folytatnám. Mert tényleg a három volt az igazi. Most először vagyunk árva két kutyák...itt még Dundika is velünk volt. Ő volt a Nonnánk.

 Pihe és Dundika nagymamával, útban a Duna-part felé.

És persze drága öreg Bonó kutyánk, minden labradorok atyja...

Rettenetesen tudtok hiányozni...

Krisi, aki nem is macska volt, hanem valami más...

Tudom, hogy nem fajta specifikus beírás lesz, de nem tudok szó nélkül elmenni az alábbiak mellett. A neten bóklászva találtunk rá egy mops kiskutya borzalmas történetére, a fotóit nézegetve pedig az általunk valaha látott legszomorúbb tekintetre. Íme:

"Alíz egy tisztességtelen szaporítótól mentett, nagyon formás, fajtatiszta Mopsz kutyus, aki törzskönyve szerint 2003. Július 10-én született. Eredeti tulajdonosa azért vásárolta, hogy folyamatosan kiskutyái legyenek, és azok értékesítésésből jövedelemre tegyen szert. Nem számított, hogy Alíz egy apró termetű Mopsz kislány, azután sem adta fel a vele való tenyésztési terveket, hogy a kutyusnak császármetszéssel kellett szülnie. Elmondása szerint, két alkalommal történt ilyen beavatkozás, viszont az állatorvos szerint a kutya többször is átesett ilyen műtéten. Aznap, mikor hozzánk került, lassanként tudatosult bennünk, hogy Alíz borzalmasan rossz állapotban van. Először is, amint elkezdtem fürdetni bolháktól agyonmart testét, töményen jött a vér a szőréből. A mellében daganatokat vettem észre, és sérvre utaló jeleket is találtam. Bundája lukacsosra rágott-vakart, fején legyek által korábban beköpött, gombával fertőzött sebek égtelenkednek. Szemeiben teljesen megszünt a könnytermelés, illetve a szaruhártya sérülését is gyanítani lehetett. Borzalmasan fájhatott a szeme! Az orvosi vizsgálat sajnos valamennyi gyanúmat alátámasztotta. A kutya daganatai valószínűleg rosszindulatú daganatok, melyekről még nem tudni, hogy képeztek –e végzetes áttétet, vagy sem. Mindössze 5 év leforgása alatt, ilyen roncsot csinált egy érző kis állatból az emberi kabzsiság. Mégis, Alíz nem haragszik, árnyékként követi azokat az embereket, akiktől néhány jó szót, simogatást kap. Röfögő, hortyogó kis lénye mindenhol jelen van a lakásban és követeli a figyelmet, az élelmet, a foglalkozást. A nap túlnyomó részében aktív, viszont szívesen és nagyokat alszik. A sétát egyenlőre nem nagyon bírja. Mivel eddig soha nem lakott lakásban, így a szobatisztaságot most tanulja. Kutyapelenkára hajlandó elvégezni a dolgát és nem tesz kárt semmiben.
Alíz kezeléseit megkezdtük, megszabadult a bolháktól, műkönnyel és szaruhártya regenerálóval ápoljuk a szemét. Bízunk benne, hogy daganatait sikerül műtéti úton eltávolítani és meggyógyul, viszont egyenlőre teljes gyógyulására kevés esély van. Keressük számára azt a személyt, vagy családot, aki szeretetével hozzájárul ahhoz, hogy ez a szegény kiskutya megkapja mindazt, amit eddigi életében nem kapott, aki segíti őt és ha szükséges, akkor idejében el tudja engedni."

Tiszta szívemből remélem, hogy ennek a kis jószágnak mostantól kezdve gyökeres fordulatot vesz az élete, és részese lehet annak a csodának, amit úgy hívnak: kutya-gazda szerelem. Hogy képes lesz vele feledtetni valaki azt a mutáns lényt, akit sajnos mégiscsak embernek kell, hogy nevezzek. Hogy egyszer talán eltűnik a szeméből ez a mérhetetlen fájdalom, és szomorúság.

Érdeklődni Mikusné Szűcs Mónikánál lehet a 06-70-941-4321-es telefonszámon 12-20 óra között (Móni éjjel dolgozik)

Mikor kap már végre valaki letöltendő börtönbüntetést azért, ahogy az állataival bánik? Mikor jutunk el odáig, hogy maguk a tenyésztők tegyenek lépéseket azért, hogy az ilyen szaporítkat kivesse szakértői társadalmuk? Mikor adnak el kutyát úgy, hogy a nem tenyésztésre szánt, tehát hobbi állatokat ivartalanítsák? Mikor fogják fontosnak tartani, hogy az általuk tenyésztési céllal eladott kiskutya sorsát kövessék? Mikor lesz az állat a fontos, és nem az általa megkereshető pénz? Remélem, valóban létezik a reinkarnáció. És Alíz megmutatja egyszer, hogy mit tettek vele...