Mióta a Kis Izé betette a lábát hozzánk, gyakorlatilag semmire sincs időnk. Reggel felkelünk, örülünk a gazdiknak, mint az állat, ám a régi ölbe ugrás helyből már nem megy. Pusztán azért, mert már ül az ölükben valaki. Méghozzá a Kis Izé. Na jó, azért még nincs veszve minden, hiszen a kávézással együtt jár a keksz-evés is. Gazdik kávéznak, mi heverünk a lábaiknál, ömlik a nyálunk, és akkor jön a keksz! Igen ám, de most valahogy nem viselik annyira jól, hogy az egész konyha a nyálunktól úszik, és elég hamar kiraknak minket Chilikével, hogy nyálazzunk az udvaron. Na ez nem annyira tetszik nekünk, úgyhogy ülünk a konyhaablak alatt, és hangosan méltatlankodunk, valamint őrült fejjel nézünk befelé. Ezen a helyzeten csak az változtat, amikor örökkévalóságnak tűnő idő után végre kidugják az orrukat - persze megint a Kis Izével a karjukon! - és elindulunk a reggeli sétánkra.

Mi bosszúból minden létező rosszaságot elkövetünk - úgymint szarevés ( én eddig nem ettem ), fülünk botján üldögélés ( én eddig jól hallottam ), valamint más kutyák elüldözése a környékünkről is. ( Én a Sapi-ügy óta sajnos nem szeretem az idegen kutyákat, és hamar elkezdek hörögni, biztos, ami biztos alapon. ) Így persze a gazdik azt mondják, hogy számukra semmi élvezet nincs a közös sétákban - na de tőlünk se kérdezte meg senki, hogy akarunk-e osztozni a szeretetükön egy ilyen Kis Izével???

Hát csak viseljék a következményeket! A nap hátralévő részét azzal töltjük, hogy kertészkedünk Chilikével. Gödröt ásunk ( de nem ültetünk ám semmit! ), bokrot metszünk, és füvet tépünk. Ugyan emiatt is mindig megkapjuk a magunkét, de hiába kiabál Apa fél centiről a fülembe, hogy: Mit csináltál Matu????!!! - én ilyenkor csak leülök elé, hátracsapom a füleimet, becsukom a szememet, és behúzott nyakkal várok. Persze, tudom, hogy nagyon édes vagyok ilyenkor, és úgyse lesz semmi komoly szankció. A vége általában egy hatalmas puszi - és valljuk be, ezért csinálom az egészet:-))

Aztán jön a délutáni séta ( lásd fent ), majd a vacsi, és utána már fekszünk is bent a konyhában a párnánkon. Nincs más dolgunk, mint ügyesen helyezkedni, és kivárni, amíg a gazdik vacsijából leesik valami kis maradék. Aztán már csak horpasztunk. És várjuk, hogy jöjjön a reggel, a keksz, a séta, és így tovább...