Úgy döntöttem, hogy szavak helyett álljon itt ez a kis nyolc perces videó. Ebben mindenki megláthatja Schwarczit, a kuvasz-újfundlandi keveréket, aki még nincs egy éves, és akkora, mint egy ház. Hogy került hozzánk? Jó kérdés. Eleinte csak a reggeli séták alatt akadtunk össze, aztán most, hogy a gazdája elment nyaralni, őt meg itthon hagyta, a gazdáim meghülyültek, és áthozták hozzánk napközizni. Merthogy szegény kutya. Mert még kicsi. Mert ő még nem tudja, mi fán terem az, hogy két hét. (Merthogy ennyire ment el a gazdája.)
Szóval most itt tombol nálunk, és attól félek, hogy annyira jól érzi magát, hogy haza se akar majd menni, hiába jön meg a saját gazdája. Különben is, velem nem is játszik, csak a kis pisis Chilikével. Igaz, hogy szegényt darabokra szedi, de az meg keményen állja a sarat. Nekem csak néha kell ráhörögnöm, ha már nagyon keményen osztja a kiscsajt.
Mondjuk, én sem szeretnék tök egyedül maradni a kertünkben, és egész nap csak várni, várni, anélkül, hogy bárki szólna hozzám. Ezért aztán elnéző vagyok vele. Merthogy nekem meg jó szívem van. Meg igazság szerint nagyon bírom, hogy csak rá hördülök, és máris eldobja magát, úgy tiszteletben tart. Engem, Matut. Nem semmi:-))
