Van egy szlogenünk:
Egy labradornál mi a jobb?
Kettő.
Két labradornál mi a jobb?
Három.
És akkor most nem folytatnám. Mert tényleg a három volt az igazi. Most először vagyunk árva két kutyák...itt még Dundika is velünk volt. Ő volt a Nonnánk.
Egy éve még...
2008.11.20. 18:28 :: matu
2 komment
Címkék: dundika
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://matuka.blog.hu/api/trackback/id/tr40779914
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nagy Emese 2008.11.24. 13:42:34
Szervusztok Árva Két kutyák és Kedves Gazdik !
Szép és jó dolog az emlékezés, még akkor is, ha fájó ... Dundika egy tündér lehetett, így a képről nézve...
Legyetek jók és ne búslakodjatok !
Üdv
Emese és Opálka
Szép és jó dolog az emlékezés, még akkor is, ha fájó ... Dundika egy tündér lehetett, így a képről nézve...
Legyetek jók és ne búslakodjatok !
Üdv
Emese és Opálka
matu 2008.11.30. 14:08:23
Sziasztok Emese és Opálka! Dundika valóban egy tündér volt! 3 éves lehetett, amikor hozzánk került, a Libegőnél találta valaki. Aztán hogy-hogy nem, de a gazdiéknál kötött ki, pedig akkor már volt a Bonó meg a Pihe kutya. Ők a mi elődeink! Aztán Dundika is helyet kapott, és oszlopos tagja lett a bandának. Sőt, én csak arra emlékszem, hogy ő volt minden kutyák ura. Ha kellett, bárkit elhajtott, hogy a többieknek ne essék baja. Ő volt a villámhárító: ha kankutya akart valamit tőlünk, ha szuka, rá mindig lehetett számítani. Lemorogta. Aztán imádott úszni, labdázni, de ez utóbbiról leszokott szegény - miattam. Én lettem a főlabdás, ő meg a nyugdíjas. Sajnos idén Húsvétkor elveszítettük őt - nem igazán voltunk rá felkészülve, minthogy úgy tűnt, nincs semmi baja. Így elveszíteni a társunkat felfoghatatlan - péntek reggel még együtt csobbannunk a Dunában, hétfőn pedig már a Szivárványhídon kel át...néha elakad a lélegzetünk, annyira hiányoznak a többiek, akik már odaát vannak. De nem búslakodunk, és jók is vagyunk! Reméljük, hogy Ti is!
