Tulajdonképpen az első perctől kezdve az volt a bevett szokásom, hogy bármi is történjék a nap folyamán, az mindig a gazdáim jelenlétében történjék. Ha jól emlékszem, azt mondták, hogy most 2 hónapig csak velem fognak foglalkozni, és nem hagynak magamra. És tényleg mindig ott voltak! Ugyan amikor reggel kiraktak a kertbe, hogy pisiljek meg ilyesmi, akkkor mindig sírtam, hogy most miért kell velem ezt csinálni? Akkor miért nem áll mellettem senki??? De aztán összeraktam a képet, hogy addig is, amíg én a dolgomat végzem, elkészül a reggelim. Tojás, meg túró, meg joghurt és táp. Úgyhogy megérte pár percig egyedül lenni. A kajálás nem okozott sohasem gondot - én aztán nem válogattam! Megettem bármikor bármit! Ez egyébként a mai napig így van - néha le szoktak miatta szídni...A nap többnyire úgy telt, hogy én aludtam, ettem, játszottam,
játszottam,aludtam, pocakot növesztettem, nagyra nőttem, aludtam,
játszottam, aludtam,és ez így ment hosszú - hosszú hetekig...
