Tehát 5 hetes koromtól 7 hetes koromig azzal telt az idő, hogy ettem, ittam, aludtam, és így szépen megerősödve vártam, hogy hazavigyenek a gazdáim. Jöttek is egy forró júliusi napon, és bevallom, nagyon örültem, mert időközben már szinte csak én maradtam ott a felnőtt kutyákkal - a többieket elvitték. Kicsit még puszilgattam anyukámat, Karint, aki úgy tűnt, kissé megkönnyebbült, hogy nem lóg rajta egy darabig egyetlen kölyök sem...A tenyésztőm odaadta az összes papíromat a gazdáimnak, és kiderült az is, hogy nem dzsippet ültettek a nyakamba, hanem chippet - majd könnybe lábadt szemmel utamra engedtek. A kocsiban furcsán éreztem magamat, mert még soha nem gurult velem a világ - de nem szóltam egyetlen szót sem. Visszatartottam a lélegzetemet, és úgy ültem Anya ölében. A váci kompnál kiszálltunk, és egy hatalmasat pisiltem a nagy ijedtségre. Akkor nagyon megdícsértek, hogy nem a kocsiban végeztem el a dolgomat - lehet, hogy azt gondolták, annyira buta vagyok? Persze, hogy nem a kocsiba piszkítok - korábban sem brunyáltam tele a fekhelyemet...Aztán a kompon kicsit megijedtem, és sírdogáltam - mert akkor már nagyon hosszúnak és távolinak tűnt minden. De tévedtem, mert hamarosan megérkeztünk Szentendrére, és megláthattam az új otthonomat. Itt meglepődtem nagyon, mert várt egy ugyanolyan sárga színű labrador néni, mint amilyen korábban a tenyésztőmnél is volt, és aki hagyta, hogy időnként beálljak hozzá is szopni...
Gondoltam, a hosszú út után jár nekem most is egy kis tej, vagy valami, de amikor megpróbáltam célomat elérni, nagyon csúnyán rám mordult az idegen sárga néni. Így inkább otthagytam, és üdvözöltem a gazdi anyukáját, aki hozott nekem egy kis rágókát, valami tűzoltó palackot, ami akkora volt, mint a fejem - de azért örültem neki.
Aztán kicsit felfedeztem az új helyet, belemásztam mindenbe, megszaglásztam mindent, és végül kidőltem, mint az ólajtó. Nagyon fárasztó nap volt, és még csak délután 5 óra felé jártunk!
Egyébként az első estémet úgy töltöttem, hogy eleinte a nappali szoba függönye alatt szundikáltam, majd amikor kivittek a konyhába a sárga néni meg egy macska mellé, hogy foglaljam el a saját külön párnámat - én végül a radiátor alatt találtam menedéket magamnak. Emlékszem, éjjel többször is arra riadtam, hogy az új gazdi a földön hasalva bámul a pofámba, hogy lélegezem-e? Mire gondolhatott? Csak azért, mert nem bömböltem végig az első estémet, ahogy egyesek szokták, még nem kellett volna szétparázni az agyát...Tök jól éreztem magam: kaptam játékot, párnát, kaját, piát, társaságot - bolond lettem volna rinyálni! És ez így is maradt. Szépen megszokták a gondolatot, hogy én egy jó kutya vagyok:-))
